Miért jobb a hirtelen reakció a tartós félelemnél?

Miért jobb a hirtelen reakció a tartós félelemnél?

Sokan hallottuk már a mondást: „Jobb félni, mint megijedni.” De mi lenne, ha azt mondanám, néha pont fordítva igaz? Mi van, ha a hirtelen, ösztönös megijedésben rejlik egy olyan erő, ami a tartós, bénító félelemből hiányzik?

Gondoljunk csak bele. A félelem gyakran egy árnyék, ami velünk van, talán a tudatunk mélyén lappang, vagy éppen a mindennapjainkat szürkíti be. Aggódunk a jövő miatt, félünk a kudarctól, a visszautasítástól, a betegségtől. Ez a folyamatos készenléti állapot kimerítő, stresszes, és sokszor megakadályoz abban, hogy cselekedjünk, hogy éljünk.

Ezzel szemben ott a megijedés. Az a hirtelen szívösszehúzódás, amikor váratlanul dudálnak ránk az utcán, amikor egy hangos zajra ugrunk, vagy amikor hirtelen szembesülünk egy potenciális veszéllyel. Ez egy azonnali reakció, ami beindítja a „üss vagy fuss” ösztönünket. A megijedés nem hagy időt a mérlegelésre, a szorongásra – azonnal cselekvésre késztet.

A megijedés mint ösztönös iránytű

Őseink számára a megijedés életmentő volt. Egy hirtelen zaj az erdőben azonnali reakciót váltott ki, ami elkerülhette a ragadozó támadását. Bár ma már ritkábban kell oroszlánok elől menekülnünk, ez az ösztön még mindig bennünk él. Amikor megijedünk, a testünk felkészül a cselekvésre: az adrenalin szintünk megugrik, a szívünk gyorsabban ver, az izmaink megfeszülnek. Ez az energia pedig mozgósít.

Gyakran a megijedés az, ami kiránt minket a passzivitásból. Talán halogatunk egy fontos feladatot a félelemtől, hogy nem leszünk elég jók. De egy határidő közeledte miatti hirtelen ijedtség rákényszeríthet minket, hogy végre nekifogjunk. Vagy lehet, hogy félünk egy konfliktustól, de egy éles helyzetben a hirtelen megijedésből fakadó düh segít kiállni magunkért.

A cselekvés ereje a félelem bénultságával szemben

A félelem gyakran megbénít. Lefagyaszt, elbizonytalanít, és megakadályoz abban, hogy bármit is tegyünk. Ezzel szemben a megijedés cselekvésre ösztönöz. Még ha ez a cselekvés nem is a legátgondoltabb, legalább elindít valamit. És sokszor éppen ez a lendület segít átlendülni a nehézségeken.

Persze, a túlzott vagy indokolatlan megijedés is lehet káros. De ha a félelem tartósan uralja az életünket, talán érdemes megvizsgálni, hogy néha egy kis „ijedelem” nem lenne-e ébresztőbb, mozgósítóbb erő.

A megijedés mint ébresztő

Néha egy hirtelen ijedtség rávilágíthat valamire, amivel korábban nem foglalkoztunk. Egy közeli baleset miatti megijedés talán arra késztet, hogy óvatosabban vezessünk. Egy orvosi vizsgálat eredménye miatti ijedtség ráébreszthet, hogy jobban kellene vigyáznunk az egészségünkre. Ezek az ijedtségek nem kellemesek, de katalizátorai lehetnek a pozitív változásnak.

Nem a félelem a cél, hanem a felkészültség

Fontos hangsúlyozni, hogy nem azt mondom, hogy keressük a megijedést. Sokkal inkább arról van szó, hogy a tartós félelem helyett néha a hirtelen reakcióban találhatunk egy olyan erőt, ami segít cselekedni és szembenézni a kihívásokkal.

A legjobb persze, ha egyikre sincs szükség. A felkészültség, mint ahogy a vészhelyzeti csomag kapcsán is szó volt, a kulcs. Ha tudjuk, hogy fel vagyunk készülve a váratlanra, az csökkenti a félelmet, és talán még a megijedés intenzitását is.

Gondoljuk át!

Mikor éreztük utoljára, hogy a félelem megbénított minket? És mikor segített a hirtelen megijedés abban, hogy cselekedjünk? Talán érdemes elgondolkodni azon, hogy néha a hirtelen reakció nem is olyan rossz, sőt, lehet, hogy éppen arra van szükségünk, hogy kimozduljunk a komfortzónánkból és szembenézzünk a kihívásokkal.