Ahogy rövidülnek a nappalok, a láthatóság életet menthet

Az ősz beköszöntével és a tél közeledtével napjaink egyre nagyobb részét töltjük sötétben. A korai alkonyat és a késői napkelte nem csupán a hangulatunkra lehet hatással, de a közlekedésben is komoly veszélyforrást jelent, különösen a gyalogosok számára. Azokon az útszakaszokon, ahol hiányos vagy egyáltalán nincs közvilágítás, a gyalogos szinte láthatatlanná válik az autósok számára, drámaian megnövelve a balesetek kockázatát.

A statisztikák évről évre alátámasztják a szomorú tényt: az őszi és téli hónapokban, a csökkenő természetes fény mennyiségével párhuzamosan megnő a gyalogosgázolások száma. Egy sötét ruházatot viselő gyalogost a járművezetők tompított fényszóró mellett csupán körülbelül 50 méteres távolságból vesznek észre. Ez a távolság vészfékezés esetén sem mindig elegendő a tragédia elkerülésére, különösen nedves, csúszós útviszonyok mellett.

A kötelező minimum: a fényvisszaverő

A magyar Közlekedési Rendészeti Szabályzat (KRESZ) egyértelműen fogalmaz: „Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a gyalogosnak lakott területen kívül az úttesten, az útpadkán vagy a leállósávon tartózkodva – a jármű kivilágításától függetlenül – fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.” Ez a szabály nem véletlenül született. Egy fényvisszaverő mellénnyel vagy akár csak egy-egy ruházatra, táskára rögzített fényvisszaverő szalaggal a láthatóságunk a többszörösére nő. Tompított fényszóróval közlekedő autó vezetője már akár 150-200 méterről is észrevehet minket, míg távolsági fényszóró használata esetén ez a távolság 350-400 méterre is nőhet. Ez a plusz távolság és a sofőr számára nyert reakcióidő életeket menthet.

Sokan mégis ódzkodnak ezektől az egyszerű, de hatékony eszközöktől. Ennek hátterében gyakran pszichológiai okok állnak: hajlamosak vagyunk túlbecsülni a saját láthatóságunkat. Mivel mi látjuk az érkező autó fényszóróját, tévesen azt feltételezzük, hogy a sofőr is lát minket. Ez a veszélyes tévhit figyelmen kívül hagyja a sofőr szemszögét, a sötét környezetet, a fényszórók korlátozott bevilágítási szögét és a lehetséges zavaró tényezőket.

A legjobb megoldás: a saját fényforrás

Bár a fényvisszaverő eszközök viselése elengedhetetlen, egy passzív láthatósági eszköz hatékonysága mindig az azt megvilágító külső fényforrástól, jellemzően a közeledő jármű fényszórójától függ. Egy kanyargós, beláthatatlan útszakaszon, egy bukkanó után, vagy ha a jármű fényszórója szennyezett, a fényvisszaverő hatásfoka csökkenhet.

Az igazi biztonságot és a proaktív megoldást a saját, aktív fényforrás használata jelenti. Egy kézi-, fej- vagy karra rögzíthető lámpa nem csupán azt a célt szolgálja, hogy messziről láthatóvá tegyen minket, hanem egy alapvető, a fényvisszaverő által nem biztosított előnnyel is jár: mi magunk is látni fogunk.

Egy gyengén megvilágított úton haladva könnyen megbotolhatunk egy úthibában, egy faágban, vagy nem vesszük észre az útpadka szélét. Egy saját lámpa fénye biztonságosabbá teszi a haladást, hiszen időben észlelhetjük az akadályokat, elkerülve az esésből származó sérüléseket. Emellett az aktív fényforrás – egy folyamatosan világító vagy villogó lámpa – mozgása sokkal jobban felhívja a járművezetők figyelmét, mintha csak egy statikus fényvisszaverő felületet látnának.

Gondoljunk csak a kerékpárosokra, akik számára a KRESZ elő is írja a folyamatos fényt adó lámpák használatát sötétedés után. A gyalogosok, bár lassabban haladnak, ugyanúgy a közlekedés legvédtelenebb résztvevői közé tartoznak.

Ahogy egyre hosszabbak az éjszakák, a felelősségünk is nagyobb. Ne bízzuk a sorsra vagy a közeledő autósok éberségére a biztonságunkat! Tegyünk meg mindent a láthatóságunkért: a fényvisszaverő mellény vagy szalag a kötelező alap, de aki rendszeresen gyalogol rosszul kivilágított útszakaszon, annak a legjobb befektetés egy saját lámpa. Lássunk és látszódjunk – ez a két egyszerű szabály életeket menthet a hosszú, sötét estéken.